2017. október 27, A Kortárs Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínháza

Share


Narodno pozorište – Narodno kazalište – Népszínház Szabadka
Magyar Társulat
A Kortárs Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínháza
2017. október 27

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata minden év október 29-én megünnepli a Délvidéki  Magyar Színjátszás napját, amelynek kereteiben számos rendezvényt szervezünk , többek között a Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínházát.
A Felolvasószínházat egy egész éven át nyitott Drámapályázata előzi meg. A válogatók a beérkezett munkákból kettőt választanak ki, amelyeket október 27-én mutatunk be a Danilo Kiš Alapítvány Raktár Ifjúsági Klubjában.

A felovasásokon a Népszínház Magyar Társulatának művészei mellett a tervek szerint részt vesznek majd az Újvidéki Színház, a Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház Gyermekszínház művészei is, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia tanárai és hallgatói.
A vitaestre számos meghívott szakmai vendéget várunk, kritikusokat, rendezőket, dramaturgokat, színészeket és teatrológusokat.
A válogatók döntéséről, vagyis a két felolvasandó szövegről és az esemény további részleteiről rövidesen tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Műsorterv – 2017. Október 27.
17:00 – első felolvasás
19:30 – második felolvasás
20:30 – vitaest




Narodno pozorište – Narodno kazalište – Népszínház Subotica
Drama na mađarskom jeziku
Čitajuće pozorište savremene drame Mađarskih autora iz Vojvodine
27. oktobar 2017.
Drama na mađarskom jeziku Narodnog pozorišta Subotica svake godine 29. oktobra slavi Dan mađarskog glumišta u Vojvodini, i u sklopu toga se odrđavaju razni događaji – kao i Čitajuće pozorište savremene drame Mađarskih autora iz Vojvodine.
Čitajućem pozorištu prethodi Dramski konkurs koji je otvoren tokom cele godine. Selektori pristiglih tekstova su izabrali dva teksta, koja su izvedena 27. oktobra u prostorijama Omladinskog kluba „Skladište“ – Fondacije „Danilo Kiš“.
U čitanjima su osim članova Drame na mađarskom jeziku učestvovali po planu i glumci Novosadskog pozorišta, pozorišta „Kostolanji Deže“, Dečjeg pozorišta Subotica, Senćanskog Kamernog Pozorišta, kao i  profesori i studenti Akademije Umetnosti u Novom Sadu.
Na debati su učestvovali pozvani gosti, kritičari, reditelji, dramaturzi, glumci teatrolozi i drugi pozorišni stručnjaci.


Program – 27. oktobar 2017.
17:00 -  prvo čitanje
19:00 - drugo čitanje
20:30 - debata